Van egy hatalmas, kollektív illúziónk a modern munkaerőpiacon. Úgy teszünk, mintha a negyvenes éveink végén, az ötvenes éveink elején megkezdődne a „levezetés”. Mintha a karrierívek csúcsa után már csak egy csendes, fásult sáv vezetne a nyugdíjig.
A rideg demográfiai és gazdasági valóság ezzel szemben az, hogy Európa a világ leggyorsabban öregedő kontinense. A medián életkorunk már 44 év felett van – vagyis a társadalmunk és a munkavállalóink fele már most az életközépnél vagy azon túl jár. És a longevity (hosszú élet) forradalmának köszönhetően erre a generációra még legalább 30 aktív vagy félaktív év vár.
Ők nem mennek sehova. Ők a jelenünk és a jövőnk kikerülhetetlen bázisa.
Ennek ellenére a vállalati kultúra és a kereskedelem sokszor mégis láthatatlan forgatókönyveket ír köréjük. Miközben a demográfiai prés miatt az 50 feletti generáció nélkül holnap reggel összeomlana a munkaerőpiac, a statisztikák szerint a korosztály kétharmada naponta éli meg a háttérbe szorítást. Ritkábban kapnak fejlesztést, kevesebb új karrierívet kínálnak nekik, és gyakran végrehajtói szerepekbe merevednek bele.
Pedig a prés nemcsak a munkahelyen szorít, hanem a magánéletben is: ők a szendvicsgeneráció. Az a réteg, amelyik egy brutális satuban él: miközben teljes állásban kellene csúcsteljesítményt nyújtania, otthon egyszerre menedzseli a kirepülő, de még támogatásra szoruló gyermekeit, és végzi el az idősödő szülei ápolásának láthatatlan, emésztő „másodállását”.
A munkaerőpiac, a gazdaság és a társadalom egyszerűen nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy figyelmen kívül hagyja ennek a masszív embertömegnek az igényeit és belső válságait.
Ha a cégek továbbra is elfordítják a fejüket, a saját jövőjüket ássák el. A fenntarthatóság és a megtartó erő nem a huszonéveseknél dől el, hanem ott, hogy mit kezdünk azokkal, akik a legnagyobb tapasztalattal és a leghosszabb aktív idővonalon állnak előttünk.
Nem döntés kérdése, hogy foglalkozunk-e velük. Ha nem tesszük, a rendszer velük együtt fog összeroppanni.
Nézzünk szembe a vakfoltjainkkal – mert a hosszú élet forradalma már elkezdődött, és a jövőnk pontossága azon múlik, hogy képesek vagyunk-e megadni ennek a generációnak a méltóságot, a fókuszt és a láthatóságot.
Hogyan készül fel az Ön szervezete a hosszú élet forradalmára?
Az 50+ generáció megtartása, motivációja és a generációk közötti tudásátadás menedzselése ma már nem HR-szlogen, hanem a vállalati túlélés záloga. Ha szeretné a céges vakfoltokat valódi, fenntartható növekedési stratégiává alakítani, tervezzünk együtt.
